Üdvözöljük Gerjen Község honlapján

Megjelent az áprilisi Gerjeni Hírforrás!

2020.04.24.

Megkezdjük az újságok kiszállítását a háztartásokba, amely az eddigiekhez képest kicsit eltérő nyomtatásban jelenik meg, hiszen az ATOMIX Kft. nyomdája a koronavírus miatt jelenleg zárva van, így új megoldást kellett találnunk.

Örömmel tölt el minket, hogy a járványhelyzet ellenére minden fontos és szükséges intézkedést elvégeztünk és alapfeladatainknak is eleget teszünk. Szerencsés helyzetben vagyunk, hiszen Gerjen kistelepülés, így könnyebben el tudjuk kerülni a zsúfolt helyeket, utcákat és a közlekedést is egymástól megfelelő távolságban tudjuk kivitelezni. Ennek ellenére természetesen a védekezésért mindent megteszünk, így aki szükségét érzi önkénteseinknek köszönhetően tudja használni a maszkokat is. Bízunk benne, hogy a veszélyhelyzeti állapotban továbbra is ilyen jól teljesítünk és elkerül minket a megbetegedés.

Nem bánnánk, ha a következő lapszámban már a koronavírus végéről számolhatnánk be, de addig is lapozzuk áprilisi lapunkat, hiszen fontos információkat tartalmaz!

Last modified: 2020.04.24.

Comments are closed.