Üdvözöljük Gerjen Község honlapján

Gyermekek töltötték meg szombaton a gerjeni sportpályát.

2020.06.14.

Együttműködik a jövőben a Gerjeni Sportegyesület és a Dunaszentgyörgyi Sportegyesület, amelynek első látható jele egy közösen szervezett házi torna volt a hétvégén az U13-as korosztályban. Négy csapat állt ki és az időjárásnak köszönhetően remek hangulatban focizhattak a gyermekek a műfüves pályán. Nem az eredmény volt a fontos, hanem az az előremutató összefogás, amely azt a célt szolgálja, hogy a sportélet növekedjen és az együttműködést szimbolizálja a települések között, hiszen a jó célért is tudnak együtt gondolkodni és cselekedni a sport- és településvezetők. Az eseményen Kirnyákné Balogh Mária, dunaszentgyörgyi polgármester asszony és Romhányi Károly, Gerjen polgármestere is jelen voltak, így együtt tapasztalhatta meg a két település: közösen erősebben képviselhetik magukat a futball életben is!

A rendezvényt Hajpál Zsolt szervezte, aki azon túl, hogy ezzel a korosztállyal foglalkozik, időt és energiát nem kímélve hozta tető alá a szombati évzáró kupát. Gerjen Község Önkormányzata továbbá köszöni Vajda Péter munkáját és minden segítségnyújtást, amit támogatóink biztosítottak annak érdekében, hogy mozgásra ösztönözhessük a fiatalokat.

Last modified: 2020.06.29.

Comments are closed.