Nagy örömömre szolgált, hogy harmadik alkalommal szervezhettük meg a 3000-es jótékonysági labdarúgó tornánkat tegnap. Idén a Tolna Megyei Balassa János Kórház Gyermekosztály alapítványának gyűjtöttünk és a megjelenteknek hála 756 ezer forinttal zártuk a szombatot.
Ez a program a jótékonyság mellett az egészségmegőrzésről is szólt, illetve az élet különböző területén dolgozó (rendvédelem, egészségügy, közigazgatás, nukleáris terület) szakembereknek lehetőséget nyújtott arra, hogy jobban megismerjék egymást és a későbbiekben a térség fejlődése érdekében az ismeretségeknek köszönhetően még összehangoltabban tevékenykedjenek. Gerjen örömmel otthona az előremutató eseményeknek, megmozdulásoknak, így szívesen fogadtuk a csapatokat, vendégeket most is.
Minden résztvevőnek köszönjük, hogy szabadidejüket arra szánták, hogy együtt töltsünk el egy kellemes napot. Szerencsére az időjárás is nekünk kedvezett és ismét megmutathattuk, hogy együtt erősek vagyunk. Köszönöm segítőinknek, a megjelenteknek és mindenkinek, akik hozzájárultak a tegnapi nap sikeréhez.
Hálásak vagyunk az egészségügyben dolgozóknak, hogy nap mint nap értünk vannak. Hajrá Tolna Megyei Balassa János Kórház!
Last modified: 2021.10.25.