Üdvözöljük Gerjen Község honlapján

Büszke voltam!

2022.09.03.

Tegnap a TEIT Napon vett részt a gerjeni delegáció Pakson. Ez az a rendezvény, ahol az atomerőmű környezetében található települések találkozhatnak, informálódhatnak és tölthetnek el egy kellemes napot.

Nekünk ez a nap idén ráadásul más miatt is fontos volt, hiszen izgatottan vártuk az RHK Kft. plakátkészítő pályázatának eredményhirdetését. Büszke voltam Gerjenre, hiszen kiemelkedően sok pályamunkát adtak be a gyerekek, aminek ráadásul meg is lett az eredménye. Két korcsoportban hirdettek első 3-3 helyezettet. Az összesen 6 díjból végül négyet hozhattak el a gerjeniek.

Mit jelent mindez számomra?

📌 megéri a figyelem felhívás, hiszen a gyerekek szeretnek alkotni

📌 érdemes több csatornán elindítani a kommunikációt, hiszen mindenkit más és más úton lehet megszólítani

📌 fontos a programokon részt venni, hiszen így alkothatunk egy közösséget

📌 kistelepülés vagyunk, de újra és újra megmutatjuk, hogy kincset rejt településünk: értékeink vannak

📌 büszkeséggel tölt el, hiszen fiataljainkat is megmozgattuk, akik megtapasztalták, hogy érdemes plusz feladatokat is megcsinálni, hiszen értékes nyereményekkel térhettek haza.

Gratulálok a nyerteseknek és minden pályázónak!

Romhányi Károly

Last modified: 2022.09.11.

Comments are closed.