Üdvözöljük Gerjen Község honlapján

Otthont adunk a beporzóknak is!

2023.02.28.

Gerjenben kiemelten figyelünk a környezetünkre, óvjuk a természetet és megragadunk minden lehetőséget, hogy a legkisebbeknek is átadjuk ezt a szemléletet. Óvodánk számára adott át ma reggel Romhányi Károly, polgármester egy „hotelt”, hogy márciustól június közepéig tartó legforgalmasabb időszakban tanulmányozhassák közösen a gyermekek, hogyan népesül be az otthont adó szállás.

❓Mit lehet tudni ezekről a méhhotelekről?

📌Február végéig érdemes elkészíteni és kihelyezni.

📌Nagyon könnyen elkészíthetők, akár házilag is.

📎Méhecskehotel lehet minden 2–10 mm átmérőjű, legalább néhány cm hosszúságú, cső alakú anyag (pl. nád-darabok), tárgy (pl. egyes régi téglatípusok), illetve bármely olyan anyag (építési gerendamaradékba és tűzifa kugli), amibe lyukak fúrhatók.

📌A méhhotelek kihelyezésével sokat tehetünk a beporzó rovarok védelméért, valamint hatékonyan segítheti a beporzók szaporodását.

💬Ajánlás: A szakemberek ajánlása szerint a méhhotelt esőtől védett, napos helyre: erkélyre, ablakpárkányra is kihelyezhető február végén, a kora tavaszi első napokon. Remek program lehet, akár otthon is elkészíteni közösen egyet-egyet.További információ olvasható a méhhotelekről a www.mme.hu oldalon.

Last modified: 2023.03.26.

Comments are closed.