Üdvözöljük Gerjen Község honlapján

Kisujjban a probléma!

2023.05.24.

A hétvégén ismét büszke voltam csapatunkra, hiszen Pálfát fogadtuk hazai pályán és döntetlenre hoztuk le a mérkőzést. Az elmúlt napokban volt azonban bőven számomra „utóhatása” a mérkőzésnek, hiszen sokan gipszben láthattak, holnap pedig műtétre is sor kerül. Kapusként védtem vasárnap, de egy rossz labdaérintést követően eltört a bal kezemen a kisujjam.

No, de hogy miért is írom meg mindezt és miért nem bánom, hogy vasárnap játszottam?

Mert…

– büszke vagyok a csapatra, hogy ilyen becsülettel és kitartóan teljesít

– mérhetetlen öröm volt, hogy a gerjeni labdarúgás segítségére lehettem idén

Nem örülök neki, hogy így ért véget a játékom a pályán; egy törött kisujj/ egy műtét áll az útjába, hogy rendesen búcsúzhassak a szezontól.

Büszkén szemlélem, hogy milyen sokan tesznek érte, aktívan részt vesznek a gerjeni sportélet megőrzésében, fejlesztésében, ahogy a szurkolók is hétről-hétre érkeznek és egy közösségként kapcsolódunk ki. Remekül helytáll a Gerjeni SK a megyei bajnokságban.

Vasárnap Németkérre látogat a csapat, igaz én épp lábadozni fogok a műtétet követően, de mi mást is kívánhatnék, mint:⚽️HAJRÁ GERJEN! HAJRÁ GERJENI SK!

/Fotó: Molnár Gyula/

Last modified: 2023.06.02.

Comments are closed.