A poszt címe nem elírás, pedig akár lehetne az is és írhattam volna, hogy időtlen időkig. A mai napon egy picit más megközelítésben jutott eszembe egy fiatal koromban látott film, az Idétlen időkig. A film röviden összefoglalva egy időhurok köré épül, ahol a főszereplő újra és újra átéli ugyanazt a napot, mely során egy jellemfejlődésen megy keresztül.
Felmerülhet a kérdés, hogy mi is váltotta ki ezt az érzést pont a mai napon?
2024. november 14-én befejeztük a Petőfi utca és az atomerőműhöz vezető út közötti új, „elkerülő” útszakaszunkat. Az engedélyezési eljárásokat azonnal elkezdtük, hogy mielőbb át tudjuk adni a közforgalomnak. Nagy örömömre a mai napon került sor a forgalomba helyezési helyszíni szemlére. Mindent rendben találtak, azonban a forgalomba helyezéshez szükséges engedélyre és a jogerőssé válási procedúra végéig közel 1 hónapra lesz még szükség.
Az elmúlt időszakban ezért az új útért kaptam „hideget-meleget”. A tavaly év végi közmeghallgatáson még a beruházás indokoltságát is megkérdőjelezték egy „csoportosulás” nevében. Mások a mielőbbi átadás miatt állítanak meg napi szinten, ami azért be kell vallanom, örömmel tölt el, mert a kivitelezés létjogosultságát erősíti meg. Szerencsére az út átadására várakozók vannak sokkal többen.
A filmre visszakanyarodva felmerül a kérdés, hogy mi a jellemfejlődés ebben nekem? Az elfogadás, a türelmes várakozás és a törekvés mások megértéséhez még akkor is, ha ez néhány esetben borzasztóan nehéz!
Last modified: 2025.02.20.
