Minden év márciusa nekem arról szól, hogy nagy izgalommal várom az állandó lakosságszám alakulását a településünkre érkező statisztikában. Nem volt ez idén sem máshogy.
A lakosságszám több szempontból fontos. Legutóbb például a szolidaritási adó mértékénél láthattuk a jelentőségét, hiszen Gerjennek közel 24 millió forintot kell befizetni a központi költségvetésbe (ez lakosonként közel 20.000 Ft-ot jelent!). A szolidaritási adó mértéke jelentősen függ a lakosságszámtól! Közigazgatási szempontból is van jelentősége, mégpedig az önálló hivatalok alakításánál 2000 lakos a határ, a posták bezárása esetén 1500 fő volt megjelölve és még sorolhatnám.
Magyarország csökkenő lakosságszáma mellett a települések jelentős többségénél is csökken a lakosság, éppen ezért számít hatalmas eredménynek, ha egy település növekedésnek indul ezen a téren is. Természetesen ez sok összetevő eredménye és több terület stratégiai összehangolásának feltétele is.
A mai napon a statisztikát nyomtatott formában kézhez kapva, szinte majdnem elejtettem a papírt örömömben, hiszen 2022. év óta tartó lassú lakosságszámnövekedést követően, idénre egy nagyobb növekedést láthattam, ami hihetetlenül boldoggá tett. Igazolja az elmúlt évek törekvéseit ezen a téren, hiszen így objektív módon kimutatható, hogy helyes úton járunk. De lássuk a számokat: 2022-ben 1203 fő, 2023-ban 1205 fő, 2024-ben 1208 fő, 2025-ben 1229 fő az állandó lakója Gerjennek.
Sportokat szerető emberként erre csak annyit tudok írni, hogy köszönöm mindenkinek, folytatjuk és hajrá Gerjen!
Last modified: 2025.03.25.