Üdvözöljük Gerjen Község honlapján

Egyéb rendezvények

Farsangok

Az óvodások és iskolások egyaránt minden évben megtartják farsangi mulatságukat. A vidám, jelmezes délutánt egy jó hangulatú bál követ. Az iskolai farsangon bálkirályt és bálkirálynőt választanak.

Borverseny

Több mint két évtizedes múlttal rendelkezik a verseny. A nevezések számából is látható, hogy évről évre egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A gazdák a versenyeztetett boraikat szellemes jeligével illetik, ezzel biztosítva, hogy majd csak a zsűrizés végeztével, az eredményhirdetéskor derüljön ki a személyük. A nyertes bor egyúttal a Gerjen Község Bora címet is megkapja.

Kompindító mulatság

A rendezvénnyel azt ünnepeljük, hogy a téli időszakban rövid időre leállított kompot tavasszal újraindítjuk, ismét összeköthetjük Gerjent Kalocsával. A Duna partján, a RÉV Büfénél megtartott rendezvény délután halászléfőző versennyel kezdődik, és egy jó hangulatú bállal zárul.

Majális

A rendezvény két helyszínen kerül lebonyolításra (sportpálya és kompkikötő). Míg a sportpályán a kispályás fociverseny zajlik, addig a gyerekek aszfaltrajzversenyen vehetnek részt, a pálya melletti betonúton. Még a délelőtt folyamán tűzoltó bemutató, habparty, gyermek sorverseny, családi vetélkedő és kutyaszépségverseny várja az érdeklődőket. A kompkikötőnél délelőtt  pingpongverseny, majd délután halfőző verseny veszi kezdetét. Este bállal zárul a nap.

Augusztus 20.

Családi nappal, megzenésített versekkel és sok színes programmal találkozhatunk Gerjenben az államalapítás ünnepén. Délelőtt a gyerekek lovagi tornán vehetnek részt. Légvár, trambulin és különböző ügyességi játékok szórakoztatják a résztvevőket. A Rév Büfénél délután halfőző verseny zajlik. Este remek hangulatú bál zárja a napot.

Gerjeni Böcőverseny

2008 szeptemberében jött az ötlet, hogy legyen horgászverseny Gerjenben. Még az év október 23-án megrendezésre került az első megmérettetés, amit Böcőversenynek keresztelt el a szervező. Már az első alkalommal is több mint harminc versenyző nevezett. Azóta alkalmanként több mint ötvenen neveznek, és egyre több a vidéki pecás is. A verseny maga a gerjeni komp öbölben zajlik, majd a horgászok ügyességi versenyen is összemérhetik erejüket. Az eredményhirdetés után pedig egy közös ebéddel zárul a verseny.

Adventi vásár

Karácsony eljövetelét, az ünnepre hangolódást hivatott idézni ez a négynapos rendezvény. A felállított faházakban esténként sült kolbászt, lángost, kenyérlángost (tökipompos), forró teát, forralt bort kínálnak az árusok kellemes karácsonyi zene kíséretében. A helyszínen feldíszített karácsonyfa is jelzi az ünnep közeledtét.

Falukarácsony

December 24-én, késő délután kerül sor erre a közös, szabadtéri karácsonyi ünnepségre, melyet évről évre a gerjeni ökumenikus imakör rendez meg. A rendezvény célja, hogy a falu közösségét mint egy nagy családot összegyűjtse, hogy együtt köszönthessék énekszóval és versekkel Krisztust születése napján. Az ünnep szeretetvendégséggel zárul. A helyszínen süteményt, meleg teát és forralt bort kínálnak a résztvevőknek.

Comments are closed.