Gerjen története

Gerjen századai

Gerjen. Azt gondolhatnánk, hogy sok helyen ismeretlenül cseng ennek az ezer néhány száz lelkes községnek a neve. De ez az ismeretlenség nem teljesen igaz, mivel nagyon sok tudományterületen megjelent cikkben, tanulmányban és könyvben találkozhatunk Gerjen nevével. A földrajzi, történelmi, régészeti, nyelvészeti és a néprajzi írásokban régóta jelen van ez a hosszú történeti múltra visszatekintő település. Ezen ismereteket foglalja össze Danis György Gerjen című monográfiájában is.

A régészeti szakirodalomban ismerősen cseng a falu neve. A Gerjen határában történt feltárások bizonyítják, hogy már a honfoglalás előtt lakott terület volt a közeli Várad-domb, illetve az Ófalu területe, ami nem is csoda, ha a földrajzi adottságaikat nézzük. Az ember számára a Duna közelsége, a jól termő, vízparti terület a legideálisabb a megtelepedésre. Egészen a kőkortól kezdve lakott volt a falu környéke a több, ártélből kiemelkedő domb miatt.

Valami cím

Honfoglaló magyarság már a kezdetektől megtelepedett a környéken a Megyer törzs fennhatósága alá tartozott. Az állattartó, nomád magyarok nyári szállása lehetett a környék, melyen ekkor már az állandó, letelepedett életmód első nyomai is tetten érhetők. Okleveles, illetve nyelvészeti emlékek szerint az 1100-as években besenyők is kerültek Gerjen környékére, melyre Csamony, Beseny-tő vagy Bese-fok elnevezések utalnak. A tihanyi apátság javait összeíró okiratában felsorolják annak határait is. Az 1211-ben keletkezet iratban említik a Gerjen (Guergen) folyót mint birtokhatárt. Ahogyan szól ez a mondat:

„Guergen folyótól, mely kimegy a Dunából, odáig, ahol a nyájakat megitatják, van két határjel. Innen dél felé tart a határ, a hadi útig, mely Tolna várába visz.”

Ekkor a terület lakott része Várad és az Ófalusi dombon volt. Későbbi iratokban aztán sorra jelenik meg különböző írási formákban a falu neve, úgy mint: Gergye, Gerje, Gergen, vagy Gergenszeg.
A középkor folyamán ezután bizton állítható, hogy a falu már létezett. A Duna szabályozása előtt Gerjen és környéke mocsaras, lápos vidék volt, mely az azt ismerőknek rejtekhely az idegeneknek halálos veszedelem volt.

A török fennhatóság idején a gerjenieknek nem egyszer adott biztos óvóhelyet a folyóparti nádas. Ennek egyik bizonyítható következménye, hogy Gerjen lakosságának törzse legalább 1470-től a mai Ófalu területén, egészen az 1844-es tűzvészig folyamatosan lakja a falut. S majd csak ezután került a település jelenlegi, végleges helyére, ahol az egykori gyümölcsöskertek területén, hadmérnökök által kijelölt, sakktábla alakú faluszerkezetet alakítottak ki.

Gerjen sakktábla alakú faluszerkezete

Gerjen sakktábla alakú faluszerkezete

Kep13

Az elmondások szerint két lehetőség közül választottak a gerjeniek: vagy a szőlőskertjeik helyére, Vettlére költöznek, vagy a mai, Duna-parti területre. Ők azt mondták, „hogy inkább a víz csapkodjon a szemük közé, mint a port fújja a szél”, s ezért döntöttek a jelenlegi hely mellett.

A 19-20. századi falu képéről jelentős kutatók ismertetéseiből tudunk. Kutatómunkát végzett itt többek közt Wossinszky Mór, Wallner Ernő, vagy a néprajzkutatók közül Hofer Tamás és Andrásfalvy Bertalan is.

Az Ő leírásaikból tudjuk, hogy az Ófalu településképére a zeg-zugosság, a szűkösség volt jellemző. Ahogy írják, utcáin egy kocsi is alig tudott elfordulni. Sőt a víz közvetlen közelségére utal, hogy nem egyszer „csónakokon jártak a szomszédsághoz”, és sokszor az egész falut is csak csónakon lehetett megközelíteni.

A lakosság a középkor óta folyamatosan református vallású volt. A mai, falu központjában található templomot 1871-ben kezdték építeni, s csak egy nagyobb átalakítás történt rajta a 2. világháború időszakában esett toronyrombolás után. A katolikus templomot 1949-ben szentelték fel, védőszentje Szűz Mária lett.

A 20. század nagy eseményei kisebb mértékben ugyan, de elérték a falut. Fiai közül sokan megjárták a harcokat, elért ide ’56 hatása is, de a 20. század második felének nagy fejlődése is. Az ’50-es években új egységgel is bővült a falu, a katolikus templom környéki településrész létrejötte ekkorra tehető. Az Atomerőmű építése táján a falu vendégmarasztalós sáros utcáit összefogásban dolgozva lebetonozták. A ’70-es évekre kiépült a vízhálózat, majd az ezt követő évtizedekben elkészült a telefonhálózat, s később a szennyvízhálózat kiépítése is.

Kep7

Kep6

A Gerjennel kapcsolatos korábbi régészeti, földrajztudományi és néprajzi érdeklődés manapság is megmaradt. Néhány éve a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum 20. századi életmód és lakáskultúra változásainak OTKA kutatópontjába is bekerült a falu, mivel szembeötlő életmódbeli és építészeti sokrétűség figyelhető meg a településen.

Végül álljon itt Gerjenre igazán jellemző négy sor:

Aki egyszer itt élt, mindig visszavágyódik,
aki csak egyszer is végigsétált a fákkal övezett Duna parton, az sosem feledi,
aki csak egyszer is végignézte a töltésről a naplementét, mindig emlékszik rá,
mert aki egyszer gerjeni volt, mindig is gerjeni marad!

Gerjeni komp 

 

A szöveghez felhasznált források:

Danis György: Gerjen
Andrásfalvy Bertalan: A Duna mente népének ártéri gazdálkodása
Cseri Miklós-Sári Zsolt: Vidéki életmódváltozások a 20. században
Cseri Miklós-L. Imre Mária: Dél-Dunántúl népi építészete