Üdvözöljük Gerjen Község honlapján

Duna-Rock találkozó

Ha igényes környezetben minőségi rockzenét akarsz  hallani, itt a helyed idén is a Gerjeni Duna-Rock Találkozón, 2017. június 8-án 9-én és 10-én!

A kezdetek

Két lelkes gerjeni, Nagy Győző és Mezősi László zeneszeretete indította útjára a találkozót. Saját erejükre támaszkodva láttak neki álmuk megvalósításának, egy családias hangulatú, minőségi rock zenét kínáló fesztivál szervezésének, majd a helyben működő Gerjeni Fiatalok Egyesületet (GEFE) újraszervezve, annak keretein belül folytatták munkájukat. Kitartásuknak és lelkesedésüknek köszönhetően 2009 nyarán meg is valósult az első Gerjeni Duna-Rock Találkozó, ami mára egyre nagyobb népszerűségnek örvend.

Fellépők

Minden Találkozón a hazai rockzenét változatos előadói kör képviseli. Egymást érik három napon át délutántól éjszakába nyúlóan a koncertek, ahol az est főzenekara egy-egy nagy, országos hírű banda.

A 2017-es Gerjeni Duna-Rock Találkozó eddigi fellépők zenekarai voltak többek között: Kárpátia, Pokolgép, Kugli, Idióták, Headbengs, The Scarlet, Rockin Rockcats, Hátsó Ajtó, Pagony, Chrome RT, Éjisereg, Dinamit, Recklessroses, Leander Kills, Pribojszki Mátyás és természetesen a Duna-Rock Akusztik, mely zenekart a rendezvény hívta életre, illetve az Orosz testvérvárosunk, Desnogorsk zenekara a P.S.

Sokszínű programok

A baráti hangulatú kétnapos rendezvény egyik sajátossága, hogy a rockzene és a motorok szerelmesei mellett a családok is megtalálják számításukat. Nap közben a gyerekek szabadtéri játékokon, vetélkedőn vehetnek részt, illetve lehetőségük van paintballozni is.

A több száz látogató a büfésátorban talál gyors és meleg házias ételeket, valamint minőségi pálinkák, sörök közül válogathat.  A rendezvény kirakodóvásárában játék és édesség árus is helyet kap, s a helyszínen gerjeni kézművesek árulják portékájukat. Aki pedig még inkább emlékezetessé szeretné tenni a találkozót, annak módjában áll helyben tetováltatni is.

A rock zene mellett a motorok is főszerepet kapnak a találkozón. Évről évre street-fighter, motocross és trial bemutató kápráztatja el a fesztiválozókat. De a résztvevők is megmutatják magukat, a Gerjen és a szomszédos település, Fadd közötti motoros felvonuláson.

Comments are closed.