Üdvözöljük Gerjen Község honlapján

Gerjeni Lovasnapok

Gerjen neve immáron összeforrt a lovasnapokkal, köszönhetően a Domsa családnak, aki 1997 óta minden évben megrendezi ezt az igényes sportversenyt. A háromnapos rendezvényre az ország különböző pontjairól érkeznek versenyzők, és velük együtt a nézők is.

A verseny felépítése

Díjhajtás kerül megrendezésre az első napon, melynek célja, hogy elbírálja a jármódok szabályosságát, ütemességét, a lovak mozgásának összehangoltságát, rugalmasságát, könnyedségét, lendületességét, valamint a lovak mozgás közbeni korrekt tartását és elhelyezkedését, a hajtó stílusát, pontosságát, fogat feletti uralmát. A pályák kerítésein betűket tűntetnek fel, melyek tájékoztató jellegűek, segítik a versenyzőket és a bírákat egyaránt. Kötelező felszerelés a gálahintó, az ostor, a díszhám, a hajtónak kalap, kesztyű, kötény, valamint a segédhajtónak is kalap, kesztyű.

Kép 925

A második nap versenyszáma a maratonhajtás, mely lényegében a fogathajtás terepversenye. Célja, hogy próbára tegye a lovak erőállapotát, állóképességét, edzettségét, valamint a hajtók ügyességét, iramérzékét, hajtótudását. Kötelező felszerelés a maratonhintó, ostor, a hajtónak és segédhajtónak fog- és gerincvédő.

Kép 1306

A harmadik napon látható az akadályhajtás. Célja, hogy a maratonhajtás után próbára tegye a lovak erőállapotát, engedelmességét, valamint a hajtók ügyességét, hozzáértését. Az akadályokat a megadott sorrendben kell teljesíteni a fogatoknak. Holtverseny esetén összevetésre kerül sor egy rövidebb pályán és kevesebb akadállyal.

Kép 297

„Az első két évben még csak egy napos volt a verseny, mely akadályhajtásból állt, illetve kiegészítő programként a falu igás lovai is megmutathatták ügyességüket a versenypályán a spediter hajtás keretein belül. Az első két év sikerein felbuzdulva a harmadik évben már háromszámos verseny (díjhajtás, maratonhajtás, akadályhajtás) került megrendezésre szintén nagy sikerrel, így évről évre egyre több versenyző látogatott el kis falunkba az ország minden részéről. Aki egy versenyen is részt vett, örök emlékkel távozott Gerjenből, hiszen egy szép környezetben megrendezett, jó hangulatú versenyen vehetett részt.” – mesél Domsa Dalma, a fiatal fogathajtó nő.

Domsa Dalma

Domsa Dalma

A szervezők gondosan ügyelnek arra, hogy a pálya folyamatosan szépüljön, fejlődjön. Új akadályok épültek, melynek eredményeképpen 2013-ban és 2014-ben a Magyar Lovas Szövetség a „B” kategória utánpótlás döntőjének lebonyolítására kérte fel a rendezőket. Remélhetőleg hamarosan az „A” kategóriás versenyeknek is helyszínt biztosíthat Gerjen!

Comments are closed.