Legfrissebb hírek

Gerjen is bemutatkozhatott Moszkvában

Beküldve 2017 november 27, hétfő

Paks, illetve a Paksi Atomerőmű mellett Gerjen kapott meghívást idén a Roszatom
atomerőművek működtetéséért felelős vállalata, a Roszenergoatom által szervezett AtomEco
konferenciára és kiállításra.
Romhányi Károly polgármester volt az egyik felkért előadója a „modern együttműködési
formák és tapasztalatok az orosz és külföldi atomerőművek között” témájú kerekasztal
beszélgetésnek, amelynek Csurilova Szvetlana, a Roszatom kommunikációs igazgató-
helyettese mellett dr. Kovács Antal a Paksi Atomerőmű kommunikációs igazgatója volt a
moderátora. Romhányi Károly a paksi delegáció tagjaival, Szabó Péter polgármesterrel, Bana
János és Kovács Sándor alpolgármesterekkel, valamint a Paksi Atomerőművet képviselő dr.
Kovács Antal kommunikációs igazgatóval és Aradi János humánigazgatóval részt vett a
Rosenergoatom és az Orosz Atomvárosok Szövetségének évértékelőjén. Szabó Péter a
Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás munkáját mutatta be, míg
az Orosz Atomvárosok Szövetségének eredményeiről Szergej Csesztikin elnök,
Novovoronyezs polgármestere adott részletes tájékoztatást. Romhányi Károly polgármester
egyetértett a felvetett ötlettel, miszerint a településfejlesztés hatékonysága érdekében a
polgármestereknek érdemes volna képzésen részt venniük. Hozzászólásában az orosz
partnerek figyelmébe ajánlotta a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány által nyújtott
támogatás hasznosulásának dokumentálását. Elmondta, hogy hírlevél és film is készül a
fejlesztésekről.


Az élénk párbeszéd után a felek megállapították, hogy mind a magyar, mind az orosz
szövetség munkájában vannak követendő példák, ezért abban állapodtak meg, hogy a jövőben
rendszeresen találkoznak. Az orosz atomvárosok szövetsége 2018-ban alapításának ötödik
évfordulóját ünnepli, erre várja az Paks környéki önkormányzati szövetséget.
Paksnak a konferenciával párhuzamosan rendezett kiállításon saját standja volt, ahol egyebek
között a város új filmjének orosznyelvű változatát láthatták premier előtt a résztvevők. Az
első nap zárásaként Kovács Antal mondott köszöntőt, ebben az atomenergia terén folytatott
orosz-magyar együttműködés múltjáról és jövőjéről ejtett szót, majd Szvetlána Csurilovának,
a Roszatom kommunikációs igazgató-helyettesének adott át kitüntetést.
A konferencia idején kiállítást láthattak a 19 országból érkezett résztvevők annak a
természetfotó pályázatnak az anyagából, amelyet a paksi természetfotós, Vincze Bálint
vezetésével hirdettek és értékeltek. A Roszenergoatom és a Paksi Atomerőmű
együttműködése ezen a téren idén ötéves, a konferencián abban állapodtak meg, hogy a közös
munkát folytatják.

Vida Tünde

Download WordPress Themes
Download WordPress Themes Free
Download Premium WordPress Themes Free
Download Nulled WordPress Themes
free download udemy course
download redmi firmware
Download WordPress Themes
free download udemy paid course