Üdvözöljük Gerjen Község honlapján

Gerjen története

Gerjen századai

Gerjen. Azt gondolhatnánk, hogy sok helyen ismeretlenül cseng ennek az ezer néhány száz lelkes községnek a neve. De ez az ismeretlenség nem teljesen igaz, mivel nagyon sok tudományterületen megjelent cikkben, tanulmányban és könyvben találkozhatunk Gerjen nevével. A földrajzi, történelmi, régészeti, nyelvészeti és a néprajzi írásokban régóta jelen van ez a hosszú történeti múltra visszatekintő település. Ezen ismereteket foglalja össze Danis György Gerjen című monográfiájában is.

A régészeti szakirodalomban ismerősen cseng a falu neve. A Gerjen határában történt feltárások bizonyítják, hogy már a honfoglalás előtt lakott terület volt a közeli Várad-domb, illetve az Ófalu területe, ami nem is csoda, ha a földrajzi adottságaikat nézzük. Az ember számára a Duna közelsége, a jól termő, vízparti terület a legideálisabb a megtelepedésre. Egészen a kőkortól kezdve lakott volt a falu környéke a több, ártélből kiemelkedő domb miatt.

Honfoglaló magyarság már a kezdetektől megtelepedett a környéken a Megyer törzs fennhatósága alá tartozott. Az állattartó, nomád magyarok nyári szállása lehetett a környék, melyen ekkor már az állandó, letelepedett életmód első nyomai is tetten érhetők. Okleveles, illetve nyelvészeti emlékek szerint az 1100-as években besenyők is kerültek Gerjen környékére, melyre Csamony, Beseny-tő vagy Bese-fok elnevezések utalnak. A tihanyi apátság javait összeíró okiratában felsorolják annak határait is. Az 1211-ben keletkezet iratban említik a Gerjen (Guergen) folyót mint birtokhatárt. Ahogyan szól ez a mondat:

„Guergen folyótól, mely kimegy a Dunából, odáig, ahol a nyájakat megitatják, van két határjel. Innen dél felé tart a határ, a hadi útig, mely Tolna várába visz.”

Ekkor a terület lakott része Várad és az Ófalusi dombon volt. Későbbi iratokban aztán sorra jelenik meg különböző írási formákban a falu neve, úgy mint: Gergye, Gerje, Gergen, vagy Gergenszeg.
A középkor folyamán ezután bizton állítható, hogy a falu már létezett. A Duna szabályozása előtt Gerjen és környéke mocsaras, lápos vidék volt, mely az azt ismerőknek rejtekhely az idegeneknek halálos veszedelem volt.

A török fennhatóság idején a gerjenieknek nem egyszer adott biztos óvóhelyet a folyóparti nádas. Ennek egyik bizonyítható következménye, hogy Gerjen lakosságának törzse legalább 1470-től a mai Ófalu területén, egészen az 1844-es tűzvészig folyamatosan lakja a falut. S majd csak ezután került a település jelenlegi, végleges helyére, ahol az egykori gyümölcsöskertek területén, hadmérnökök által kijelölt, sakktábla alakú faluszerkezetet alakítottak ki.

Az elmondások szerint két lehetőség közül választottak a gerjeniek: vagy a szőlőskertjeik helyére, Vettlére költöznek, vagy a mai, Duna-parti területre. Ők azt mondták, „hogy inkább a víz csapkodjon a szemük közé, mint a port fújja a szél”, s ezért döntöttek a jelenlegi hely mellett.

A 19-20. századi falu képéről jelentős kutatók ismertetéseiből tudunk. Kutatómunkát végzett itt többek közt Wossinszky Mór, Wallner Ernő, vagy a néprajzkutatók közül Hofer Tamás és Andrásfalvy Bertalan is.

Az Ő leírásaikból tudjuk, hogy az Ófalu településképére a zeg-zugosság, a szűkösség volt jellemző. Ahogy írják, utcáin egy kocsi is alig tudott elfordulni. Sőt a víz közvetlen közelségére utal, hogy nem egyszer „csónakokon jártak a szomszédsághoz”, és sokszor az egész falut is csak csónakon lehetett megközelíteni.

A lakosság a középkor óta folyamatosan református vallású volt. A mai, falu központjában található templomot 1871-ben kezdték építeni, s csak egy nagyobb átalakítás történt rajta a 2. világháború időszakában esett toronyrombolás után. A katolikus templomot 1949-ben szentelték fel, védőszentje Szűz Mária lett.

A 20. század nagy eseményei kisebb mértékben ugyan, de elérték a falut. Fiai közül sokan megjárták a harcokat, elért ide ’56 hatása is, de a 20. század második felének nagy fejlődése is. Az ’50-es években új egységgel is bővült a falu, a katolikus templom környéki településrész létrejötte ekkorra tehető. Az Atomerőmű építése táján a falu vendégmarasztalós sáros utcáit összefogásban dolgozva lebetonozták. A ’70-es évekre kiépült a vízhálózat, majd az ezt követő évtizedekben elkészült a telefonhálózat, s később a szennyvízhálózat kiépítése is.

A Gerjennel kapcsolatos korábbi régészeti, földrajztudományi és néprajzi érdeklődés manapság is megmaradt. Néhány éve a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum 20. századi életmód és lakáskultúra változásainak OTKA kutatópontjába is bekerült a falu, mivel szembeötlő életmódbeli és építészeti sokrétűség figyelhető meg a településen.

Végül álljon itt Gerjenre igazán jellemző négy sor:

Aki egyszer itt élt, mindig visszavágyódik,
aki csak egyszer is végigsétált a fákkal övezett Duna parton, az sosem feledi,
aki csak egyszer is végignézte a töltésről a naplementét, mindig emlékszik rá,
mert aki egyszer gerjeni volt, mindig is gerjeni marad!

A szöveghez felhasznált források:

Danis György: Gerjen
Andrásfalvy Bertalan: A Duna mente népének ártéri gazdálkodása
Cseri Miklós-Sári Zsolt: Vidéki életmódváltozások a 20. században
Cseri Miklós-L. Imre Mária: Dél-Dunántúl népi építészete

Comments are closed.