Legfrissebb hírek

Roszatom tábor gerjeni gyerekek részvételével a Fekete-tenger partján

Beküldve 2017 július 14, péntek

A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern gyermekprogramjának keretében a Fekete-tenger partján az Orljonok táborban (magyarul Sasfiók) üdült 19 magyar gyermek. Gerjenből, Kalocsáról, valamint Budapestről és környékéről vettek részt  a Roszatom Iskolája elnevezésű programban. Előzőleg öt gerjeni gyermek, Csákány Luca, Oláh Friderika, Posztobányi Csenge, Rogács Mihály és Vidák Patrik Moszkvában kapott lehetőséget a IX. Atomexpo gyermekprogramjába való bekapcsolódásra.  Ők öten megismerkedtek Moszkva nevezetességeivel is. Hatodik társukkal, Asztalos Laurával június 23 és július 13 között táboroztak aztán a Fekete-tenger partján.

A három hetes tábor lehetőséget adott a gyerekek természettudományos ismereteinek játékos bővítésére, kreativitásuk és a nyelvi készségeik fejlesztésére, miután a magyar gyerekekkel együtt cseh, szlovák, bolgár és orosz gyerekek vettek részt a programban, összesen mintegy százan.

A gyerekek pályázat útján kerültek a nyári táborba, ahol az idén a média és az újságírás volt sláger. Tapasztalt pedagósusok, köztük Dmitrij Lvov segítségével sajátíthatták el a kommunikáció, az újságírás alapjait, a tanultakat a gyakorlatban a tábori mini szerkesztőségekben próbálhatták ki. Profi fotós, Zsanna Koljuhova tanította a gyerekeket a fényképezés csínjára bínjára.

Nem maradtak ki persze a szokásos tábori programok sem, fürdés a tengerben, kirándulás a környező hegyekbe,  látogatás a közeli delfináriumban. Az egykori úttörőtáborban még ma is sok minden emlékeztet a régi időkre.  A hatalmas 200 hektáros tengerparti területen évente 200 ezer gyermek táborozhat, egy turnusban 5-6 ezer gyermeket fogadnak, akiknek az ellátásával, programjaik szervezésével és lebonyolításával háromezer felnőtt foglalkozik.

A Roszatomnak többféle gyermekprogramja is van. A Roszatom Iskolájának első tábora, akkor még oroszországi gyerekek részvételével egy éve zajlott a Fekete-tenger partján. Tavaly az őszi szünetben Hajdúszoboszlón vált nemzetközivé a tábor, amelynek sikerén felbuzdulva a szervezők Oroszországon kívül idén nyáron hasonló tábort szerveztek Bulgáriában a a Fekete-tenger partján Kamcsijában, a nyár második felében pedig Finnországba utaznak magyar gyerekek, köztük két gerjeni, akik cseh, szlovák, bolgár, orosz finn és török gyerekekkel együtt pihennek.

Évek óta nyaranta magyar gyerekek is részt vesznek a Roszatom Nuclear Kids nevű  projektjében, amelynek keretében három hét alatt profi pedagógusok vezetésével színre visznek egy gyermek témájú musicalt. Az elmúlt években az atomkölykök Magyarországon többször is felléptek, Budapesten, Keszthelyen és Pakson teltházas előadásokon órási sikerrel szerepeltek. A nézők hitetlenkedve fogadták mindahányszor, hogy a gyerekek ilyen rövid idő alatt képesek voltak ilyen profi előadást színre vinni. Az idén is jönnek az atomkölykök. Az orosz, magyar cseh, bolgár gyerekek mellett amerikai, indiai, török, bangladesi gyerekszereplők is fellépnek majd Pakson augusztus 11-én, Kalocsán pedig augusztus 14-én.