Tegnap szakmai látogatásra indultam a TEIT delegáció színeiben a GMF (Nukleáris Létesítmények Körüli Európai Önkormányzatok Csoportja) nemzetközi szervezet által szervezett utazás keretében.
Célul tűztük ki, hogy ismereteinket tovább bővítjük más országok nukleáris tapasztalatainak vonatkozásában, így a mohi atomerőműről és a radioaktív hulladékok kezeléséről, tárolásáról tudhattunk meg többet ma a helyszínen remek előadóktól.
A mohi atomerőmű igazán speciális helyzetben van, hiszen a telephelyre négy VVER-440/213 nyomottvizes reaktort terveztek, de az első blokkot 1998-ban indították be, a másodikat 2000-ben, míg a 3-as, 4-es blokk építkezését 1986-ban kezdték el, majd felfüggesztették és 2008-tól folytatták.
A bohunicei atomerőmű mellett ez Szlovákia második atomerőműve. Szlovákia elektromos energiaellátásának hozzávetőleg 55%-át teszik ki. De ennél sokkal érdekesebb, hogy a hazai energiatermelésük tekintetében több mint 86 %-ot tesz ki az atomenergia által megtermelt villamosenergia.
A helyszínen 450 vállalkozó és 6890 dolgozó van. Mondanom sem kell, hogy ez a szám jól mutatja, hogy a térség egyik mozgató rugója, sok család megélhetését biztosítja.
Az atomerőmű mellett a radioaktív hulladékok kezeléséről is többet tudhattunk meg. A mohi radioaktív hulladékokat kezelő létesítmény (Mochovce National Radwaste Repository) 2016 óta üzemel és újszerű tapasztalat volt számomra, hogy náluk az alacsony aktivitású radioaktív hulladékokat a földfelszín felett tárolják, agyagban. Ahogy az is érdekesség volt, hogy a tároló mozgatható.
További részletekkel később még jelentkezek, valamint Gerjeni Hírforrás c. lapunkban a teljes beszámolóm olvasható lesz!
Last modified: 2023.09.17.